2017. július 25., kedd

Programajánló II: Mit csináljuk Szarvason, ha rossz az idő?



Vendégeinknek nem kell lemondaniuk a tartalmas programokról, ha nincsen strandidő, hiszen Szarvas és környéke számos lehetőséggel várja Önöket.

Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpart


 Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park központja mellett került kialakításra a látogatóközpont, valamint az állatpark, amely széles körű programokkal, illetve kiállításokkal várja a látogatókat. Az állandó kiállításon megismerhetik a Dél-Tiszántúl természeti értékeit, élővilágát, mely mellett változatos időszaki kiállítások is megtekinthetők. 2014-ben nyílt meg a Körösvölgyi Állatpark, ahol testközelben ismerhetik meg a látogatók a Dél-Tiszántúlon egykor, és ma is honos állatfajokat, melyek között védett és nem védett fajok is előfordulnak. A Látogatóközpont legnagyobb érdekességi az európai bölények, melyek a vidék régmúlt élővilágát idézik, hiszen a Dél-Alföldön már sehol sem élnek vadon. Mindezeken kívül van arra is lehetőség, hogy a látogatók kerékpárt, kenut béreljenek, illetve szervezett kerékpár- és kenutúrákon is részt tudnak venni. További információt az alábbi linken találhatnak: http://www.kmnp.hu/szolgaltatasok




Szlovák Tájház

A Kálvin János utcában található tájház minden bizonnyal magával fogja ragadni a múlt iránt érdeklődőket, hiszen a tájház megidézi a szarvasi szlovákok, a felvidékről származó tótok lakáskulturáját és mindennapi életét egy 19. századi népi lakóházban. A tájházban tisztaszoba, konyha és kamra van berendezve rengeteg kiállítási tárggyal, melyek közül a legértékesebbek és legkülönlegesebbek a faragott bölcső, a Luther Mártont ábrázoló zenélő kép, valamint a hímzett ködmönök. A nyitvatartásról és a belépődíjról az alábbi linken tájékozódhatnak: http://www.museum.hu/muzeum/224/Szlovak_Tajhaz








2017. július 13., csütörtök

Fürdők, strandok Szarvason és környékén




Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő

Rossz idő esetén sem kell Vendégeinknek lemondaniuk a fürdőzésről, hiszen Szarvason és környékén számos lehetőség van a strandolásra. Szarvason a Szent Klára Gyógyfürdő egy 25 méter hosszú úszómedencével, pezsgő medencével, tanmedencével, valamint gyógyvizes medencékkel várja vendégeit. Ezeken kívül szaunázásra nyílik lehetőség, illetve a felújított udvaron is kikapcsolódhatnak, amihez az új bútorok, pingpongasztal, valamint szabadtéri sakk állnak rendelkezésre. Az árakról és a nyitvatartásról a fürdő honlapján tájákozódhatnak: http://szarvasigyogyfurdo.hu/


Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ

A cserkeszőlői strandfürdő egész évben látogatható, medencéinek egy része télen is üzemel, május 1 és szeptember 30 között azonban teljes kapacitással várja vendégeit. Mindenki megtalálhatja itt az igényeinek legjobban megfelelő élményt, hiszen nem csak gyógyvizes medencék találhatók itt, hanem gondoltak a gyerekekre is, és a különleges élményekre vágyókra is: kétpályás ponyvacsúszda, hullámmedence, csúszdákkal összeépített vízi-vár várja a vendégeket. A fürdő területén strandfocipálya, valamint minigolf pálya is található. Árakról és a nyitvatartásról a fürdő honlapján tudnak tájékozódni: http://www.cserkeszolofurdo.hu/


Gyulai Várfürdő

A Gyulai Várfürdő is ideális helyszíne lehet a családi kikapcsolódásnak, hiszen itt is minden igényt kielégítő szolgáltatásra számíthatnak az ide érkezők. Úszómedencék várják a sportolni vágyókat, emellett itt is megtalálhatóak a meleg gyógyvizes medencék. A gyerekek számára pedig élménymedencék, csúszdák, valamint játszótér biztosítja a felhőtlen szórakozást. A fürdőben gyermekkuckó is üzemel, ha a családi programokon túl a szülőknek jól esne egy-két kettesben eltöltött óra, a gyermekkuckóban változatos foglalkozásokkal várják a 10 év alatti gyermekeket. Ezeken kívül szaunázásra is van lehetőség, ha pedig megéheznének, számos büfé közül választhatnak. Árakról és a nyitvatartásról a fürdő honlapján tudnak tájékozódni: http://varfurdo.hu/


Gyopárosfürdő, Orosháza

Gyopárosfürdő park-, strand-, gyógy-, élményfürdő részekből épül fel, ahol szintén minden korosztály találhat számára megfelelő medencét. Lehetőség van természetes vízben fürdőzni, a tavon csónakázni, illetve számos élmény- és gyógyvizes medence között. Nyaranta számos rendezvényt, programot kínál a fürdő: rendszeresen sporteseményeknek, koncerteknek ad helyet. A medencéken kívül szaunapark is várja a vendégeket, a kikapcsolódni vágyók wellness szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Az árakkal és a nyitvatartással, rendezvényekkel kapcsolatban a fürdő honlapján tudnak tájékozódni: https://gyoparosfurdo-oroshaza.hu/


Liget fürdő, Gyomaendrőd

A gyomendrődi fürdő fedett, valamint szabadtéri medencékkel várja vendégeit, melyek között gyógyvizes medencék, úszómedencék, és a kisgyerekek számára kialakított pancsolómedencék is találhatók. A kikapcsolódásra vágyók wellness szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Az udvarban strandröplabda pálya, valamint óriás sakktábla is a vendégek rendelkezésére áll, a gyerekek számára pedig játszóteret alakítottak ki, így akkor is változatos időtöltésre van lehetőség, ha a vízből már kikívánkoznak. További információért az árakkal, nyitvatartással kapcsolatban keressék fel a fürdő honlapját: http://www.ligetfurdo.hu/



Kedvencünk a pozsár avagy 10 ok, miért szeretjük a pontyot

A ponty. Lerágott csont, gondolnánk. Azonban sokszínűsége miatt lehetetlen megunni. A sokszínűséget pedig akár szó szerint is érthetjük…, l...