2017. július 25., kedd

Programajánló II: Mit csináljuk Szarvason, ha rossz az idő?



Vendégeinknek nem kell lemondaniuk a tartalmas programokról, ha nincsen strandidő, hiszen Szarvas és környéke számos lehetőséggel várja Önöket.

Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpart


 Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park központja mellett került kialakításra a látogatóközpont, valamint az állatpark, amely széles körű programokkal, illetve kiállításokkal várja a látogatókat. Az állandó kiállításon megismerhetik a Dél-Tiszántúl természeti értékeit, élővilágát, mely mellett változatos időszaki kiállítások is megtekinthetők. 2014-ben nyílt meg a Körösvölgyi Állatpark, ahol testközelben ismerhetik meg a látogatók a Dél-Tiszántúlon egykor, és ma is honos állatfajokat, melyek között védett és nem védett fajok is előfordulnak. A Látogatóközpont legnagyobb érdekességi az európai bölények, melyek a vidék régmúlt élővilágát idézik, hiszen a Dél-Alföldön már sehol sem élnek vadon. Mindezeken kívül van arra is lehetőség, hogy a látogatók kerékpárt, kenut béreljenek, illetve szervezett kerékpár- és kenutúrákon is részt tudnak venni. További információt az alábbi linken találhatnak: http://www.kmnp.hu/szolgaltatasok




Szlovák Tájház

A Kálvin János utcában található tájház minden bizonnyal magával fogja ragadni a múlt iránt érdeklődőket, hiszen a tájház megidézi a szarvasi szlovákok, a felvidékről származó tótok lakáskulturáját és mindennapi életét egy 19. századi népi lakóházban. A tájházban tisztaszoba, konyha és kamra van berendezve rengeteg kiállítási tárggyal, melyek közül a legértékesebbek és legkülönlegesebbek a faragott bölcső, a Luther Mártont ábrázoló zenélő kép, valamint a hímzett ködmönök. A nyitvatartásról és a belépődíjról az alábbi linken tájékozódhatnak: http://www.museum.hu/muzeum/224/Szlovak_Tajhaz








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvencünk a pozsár avagy 10 ok, miért szeretjük a pontyot

A ponty. Lerágott csont, gondolnánk. Azonban sokszínűsége miatt lehetetlen megunni. A sokszínűséget pedig akár szó szerint is érthetjük…, l...